Sicambria

Ez is érdekes lehet..

2 hozzászólás

  1. Bakonyi Gábor. szerint:

    Az Ezüst-Kevély oldalában lévő dombnál valóban vannak faragott kövek, de nem azért, mert valaha város állt volna itt, hanem forrásvizi mészkövet bányásztak, és egy kőbánya terméke természetesen az építési kő… Sicambria alatt a középkorban Aquincumot értették, amely összevissza vándorolt a középkori térképeken. Ennek az egyik oka az volt, hogy a Duna-kanyart és környékét a középkori térképészek képtelenek voltak helyesen ábrázolni, másrészt Aquincum igen kiterjedt rommezői a középkori Ó-Budától északra és délre is megtalálhatóak voltak. A katonaváros délre feküdt, a polgár-város pedig északra… Másik érdekes kérdés a Fehéregyházának nevezett állítólag az avar-korig terjedő múltú templom, amelynek közelébe állítólag Árpádot eltemetették. A középkori okiratok szerint valahol az Ó-Budai Hármashatár-hegy vonulatának észak-keleti lábánál feküdhetett. Pontos elhelyezkedése ismeretlen: Egyetlen térképen szerepel; a Felkis-féle térképen, amely szerint a Csúcs-hegy lábánál a Római-kútnak nevezett hely közelében állt. Úgy tudom a régészek a megadott helyen csak egy római-kori őrtornyot találtak. Úgy tűnik, már a középkor vége felé is tévesen azonosították a romokat…

  2. Törpejeti szerint:

    Köszi az informatív hozzászólást! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennyolc − tizennyolc =