2011.09.24. Túra és szarvasbőgés
Kirándulás Kóspallagról Márianosztrára szarvasbőgés idején, avagy a szarvasok, a talicska és a göthös túrázó csöppet sem különös esete.
Főbb útpontok: Kóspallag, templom – Kisinóci turistaház – Kisinóci-rét – Szép-bérc – Inóci-nyereg – Ökrész-kert – Kollár-völgy – Kisirtáspuszta – Templom-völgy – Érsek-tisztás – Nagy-rét – Só-hegy – Horváth József útja – Kopasz-hegy – Galambos-rét – TVK-forrás – Márianosztra
Útvonal: 
Max magasság: 646 m
Min magasság: 218 m
Össz. emelkedés: 837 m
Össz. ereszkedés: -898 m
Javában tartott a szarvasbőgés, egyszerűen nem maradhattam otthon. Természetesen tisztában voltam vele, hogy amikor én épp az erdőt járom, akkor az erdő királyainak már vagy túl későn, vagy túl korán van a hangoskodáshoz, de a remény hal meg utoljára.
Ezúttal egyedül vágtam neki a kirándulásnak, mivel épp senki nem ért rá hogy velem tartson. Vonattal mentem Kismarosig, majd ott buszra szállva a Kisinóci turistaházig volt szándékomban menni. Azért írom, hogy szándékomban, mert a neten közöltekkel ellentétben a busz nem ment addig, csak Kóspallagig. Szívás! Kutyagolhattam másfél kilométert az aszfalton, hogy egyáltalán túrázhassak.
Elérve a turistaházhoz újabb csalódás ért, zárva volt. Szomorú eset, főleg, hogy marha jól esett volna valami meleg ital. Fura érzésem volt: egyrészt kimelegedtem a kb. 15 perc alatt megtett 1,5 kilométertől, másrészt fáztam. Ráadásul valami a torkommal sem stimmelt – bár ezt már előző este is éreztem -, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Kicsit átszerveztem magamon a ruhát, majd – egy terepjárónyi vadász kérdő tekintetére fittyet hányva – gyorsan átfutottam a kitett táblát, ami a szarvasbőgéshez kapcsolódó esetleges vadászatra hívta fel a figyelmet.
Végezve az előkészületekkel a jelzésen a Kisinóci-rét felé vettem az irányt. Elérve a rétet a jelzésről váltottam a jelzésre. Egy darabon egy nem túl meredek erdészeti utat követtem, majd a Pokol-völgy és a Szép-völgy találkozásától változott a helyzet, az út ösvénybe ment át, és az emelkedő meredeksége pedig jelentősen nőtt. Kb. 800 méternyi kemény kapaszkodásba került feljutnom egy lankásabb szakaszra.
Felérve egy erdészeti útra lukadtam ki, melyen északnak, jobbra fordulva tovább követtem a jelzést. Egy kicsit lazíthattam és kifújhattam magam menet közben. Utána újabb meredekebb rész következett egész addig a pontig, ahol rövid időre letértem a jelzésről a kedvéért, hogy egy kitérőt tehessek a Szép-bérchez. Kibukkanva a kilátópontnál népes csapatba botlottam, akik épp indulni készültek onnan. Távoztuk után a helyükre letelepedve költöttem el késői reggelimet.
A szendvics elfogyasztása után visszaslattyogtam a jelzésig, és a Kis-Inóc oldalában folytattam tovább az utam. Különösebb erőlködés nélkül, kényelmes sétával ballagtam el az Ökrész-kertig, ahol ismét egy rövidke kitérőt tettem a jelzésen az ott található kilátópontig. Itt újra megpihentem egy rövid időre, hogy gyönyörködhessek a kilátásban. Épp békésen üldögéltem és pöfékeltem, amikor egyszer csak meghallottam a bikát. Valahonnan lentről, a Lajos-forrás környékéről jött a hangja. Meglepő és egyben örömteli volt ily későn – délután kettő felé járhatott – hallani a hangját.
Elhagyva a kilátópontot visszatértem a jelzésre. Kellemesen lejtő úton haladva először megkerültem a Nagy-János-tetőt, majd a Kollár-völgyben haladtam tovább Kisirtáspuszta felé. Mind inkább közeledtem Kisirtáspusztához, annál jobban éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, kifejezetten rossz volt a közérzetem. Kezdtem elgondolkodni azon, hogy talán hallgatnom kellett volna az intő jelekre, s inkább ágyban kellett volna töltenem a napot.
Megérkezve első dolgom volt megnézni, hogy mennyit kéne várnom a kisvasútra. Gondoltam csalok, s azzal megyek le a hegyről. Sajna azonban majd 2 órát kellett volna várnom, s tudtam, annyi idő alatt akár gyalog is megteszem az utat. Jobb híján maradt az, hogy kiterültem a fűbe napozni, regenerálódni kicsit.
Miután pihentem és ettem kicsit, összekaptam magam. Úgy döntöttem végigmegyek a tervezett útvonalon és kész. Felkerekedtem hát, és a jelzésen elindultam felfelé a Templom-völgyön. Hamarosan elértem az Érsek-tisztást, ahol egész sok embert találtam kisebb-nagyobb csoportokban bandázgatva. Mivel nem voltam épp túl barátkozós hangulatban, meg sem álltam, lendületből mentem tovább a jelzésen Nagyirtáspuszta felé.
A felfelé mászás valamilyen rejtélyes módon jót tett a közérzetemnek, sokkal jobban éreztem magam. Ennek köszönhetően úgy döntöttem, hogy ha már itt járok nem hagyom ki a szép panorámát kínáló, Só-hegyi-rétnél (Nagy-rét) található kilátópontot. Letértem hát a jelzésről a jelzésre.
A kilátópontnál letelepedtem szusszanni kicsit és gyönyörködni a kilátásban. A nézelődés végeztével visszatértem a jelzésre, és folytattam utam a Só-hegy irányába. Átvágva a Nagy-réten – épp, amikor elértem a Só-hegy oldalát borító erdő sávját -, hirtelen ropogni kezdett mellettem az erdő. Mint a villám próbáltam bekapcsolni a nyakamban lógó fényképezőgépet, de sajna elkéstem: a tőlem kb. 30 méternyire elrohanó 3 szarvast már nem tudtam megörökíteni. Kár! Gyönyörűek voltak!
Felérve a Só-hegyre egyrészt gyönyörű panoráma fogadott, másrészt egy zavarba ejtő dolog: egy talicska. Csak tudnám melyik volt az a csámborgó lelkű építőmunkás, aki – valószínűleg full bebaszva – egész eddig eltolta?
Lefelé a hegyről következett egy szép meredek rész, 700 méteren 100 métert ereszkedett alattam az út. Szeretem ezt a részt, élmény rajta lefelé menni! Ráadásul épphogy beértem a fák közé megint jöttek a szarvasok. Ezúttal nem láttam, csak hallottam őket, ahogy a bal oldalamon ágat, bokrot zúzva törtettek keresztül megijedve a jelenlétemtől.
Leereszkedtem a hegyről, és a korábbról már ismerős úton haladtam a jelzést követve Márianosztra felé. Mivel a kora délutáni rosszullétem jelentősen mérséklődött, ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt beérek a faluba, teszek még egy utolsó kitérőt. A Lengyel-rétek után lekanyarodtam a jelzésről a jelzésre, hogy megmásszam a Kopasz-hegyet is, s onnan is szétnézzek. Habár a kitérőm egy egész meredek kaptató megmászásával járt együtt – ami így gethesen annyira nem esett jól – , mégis azt kell mondjam megérte. Odafentről csaknem 360 fokos volt a kilátás.
Talán a felerősödő szélnek köszönhetően hamar fázni kezdtem odafent, pedig nem volt éppen hideg. Nem maradtam hát sokáig, hanem ugyanazon az úton, amin jöttem vissza is ereszkedtem a jelzésig. Innen már csak egy szűk 2,5 km-es ereszkedés volt hátra, és meg is érkeztem e napi túrám végcéljára Márianosztrára.
Beérve a faluba azt vettem észre, hogy épp szüreti mulatságot tartott a falu népe. Már messziről hallani lehetett a főtérről szóló lagzizenét. Mivel a buszom indulásáig még volt majd egy óra, így betértem a kocsmába egy sörért, hátha az életet ver belém. Sörömmel a kezemben kiültem egy nyugalmasabb zugba, és elnéztem, ahogy mulatnak az emberek. Habár eddigre örültem neki, hogy két fülem van, mégse vagyok szatyor, valahogy mégis feldobott kicsit a többi ember jó kedve.
Hazaérve kiderült, mitől is voltam egész nap olyan plötty: felment a lázam, leterített a torokgyulladás. “Éljen!”
Kapcsolódó videók:
Képgaléria:
