2011.11.06. Lekvár-túra a Börzsönyben
Kicsi párom türelmes ember! Elnézi a hóbortjaimat, sőt időnként még rá is tudom venni arra, hogy partner legyen némelyikben. Most sem történt másként, beleegyezett hogy elkísér túrázni a Börzsönybe.
Főbb útpontok: Nagybörzsöny – Templom-földek – Róth-erdő – Csörge-kút – Oláh János-völgy – Hosszú-bérc – Kis-Bükk – Koppány-nyereg – Nagy-Koppány – Rakottyás-tó – Koldus-kúti-rét – Koldus-árok – Szállásoki-rét – Kapások – Márianosztra
Útvonal: 
Max magasság: 533 m
Min magasság: 195 m
Össz. emelkedés: 469 m
Össz. ereszkedés: -467 m
Csatlakozott hozzánk az egyik barátom, Kopé is oldalbordájával, Mariannal. Jó társaság jött hát össze, mindössze arra kellett csak figyelnem, hogy ne vigyem túlzásba a sétát, mivel a többieknek nem mindennapi tevékenységük a túrázás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy volt, aki vadonatúj cipőben kívánta végiggyalogolni az utat. Többek közt épp ezért is lett rövidre szabva az e napi megteendő táv.
Szobig vonatoztunk, majd onnan busszal mentünk át túránk kiinduló pontjára, Nagybörzsönyre. Bevallom a kezdőpont választásakor volt némi hátsó szándékom. Már jó ideje szerettem volna ugyanis eljutni ide, mivel van itt valami, ami messzi földön híres, s nagyon is birizgálta már a fantáziámat. Ez a dolog pedig nem más, mint a lekvár. Hiába, férfi vagyok, szeretem a hasamat.
Leszállva a buszról szépen elslattyogtunk hát a LEK-VÁR-LAK-ba. Ez egy igazán kellemes kis hely mindenféle lekvárokkal, amiket az ember szeret, no meg sok olyannal, amilyenről valószínűleg még sosem hallott. Maga a házikó nagyon barátságos, ahogy a tulajdonosok is. A lekvárok isteniek, és még az árak is elfogadhatóak, ha számba vesszük azt, hogy kézműves termékről van szó, amiből nem spórolták ki az anyagot. Némi kóstolgatást követően be is zsákoltunk pár üveggel. A shoping után még lecsúszott egy-egy kávé, tea az ugyanitt található büfénél, majd jó későn, csaknem 11 óra felé végre útnak indultunk.
Visszafelé sétáltunk a Petőfi Sándor utcán egy darabon, majd arról balra letértünk a jelzésre a falu határában található horgásztó felé. Innen csaknem utunk végcéljáig ezt a jelzést követtük tovább.
A horgásztavat elhagyva a Templom-földeken át a Róth-erdőbe jutottunk. Habár szépen sütött a nap a szél elég erősen fújt, így jól esett behúzódni az erdő fáinak takarásába. Az eddig szintben haladó út enyhe emelkedőbe ment át ezen a szakaszon, majd a Csörge-kutat elhagyva nőtt az ösvény meredeksége. Felfelé haladtunk hát az Oláh János-völgyben meg-megállva, hogy kicsit kifújjuk magunkat, esetleg bekapjunk pár falatot. A Hosszú-bércet elérve az eddigi kaptatásnak egyszerre vége szakadt. Újra nagyjából szintben haladtunk tovább, sőt még jutalmat is kaptunk a kb. 1,5 kilométernyi kapaszkodásért: szép kilátást.
Tény a látvány bőven megérte a kapaszkodást, azonban mivel itt szinte semmit nem takartak a fák, a szél elemi erővel esett nekünk. Pár perc alatt mindannyian átmentünk remegősen mosolygósba. Még jó, hogy mind felkészültünk ilyesféle lehetőségre, s senki nem feledte otthon a széldzsekijét. Nem ez volt az utolsó alkalom, amikor jól jött még egy plusz réteg.
A Hosszú-bércet, majd a Kis-Bükköt elhagyva, a Hajdú vágás közelében újabb kilátóponthoz érkeztünk. Itt tartottunk egy hosszabb, kajaszünettel egybekötött pihenőt. Habár a szél itt sem kímélt minket mégis – egy ott heverő, jobb napokon ülőalkalmatosságnak szánt fatörzsnek támasztva a hátunkat – egész elviselhető volt a légmozgás. A késői ebéd mellé a Hömbölygő és a szemben lévő Nagy-Koppány szolgáltatott látnivalót.
Nem kirándulás a kirándulás, ha nincs benne némi kaland, esetleg egy kis malőr. Hoztam hát ezúttal is a szokásos formám s pár percig – ha nem is épp szándékosan – bizonytalanságban tartottam a kis csapatot, hogy merre is kéne továbbmenni. Szolgalelkűen követtek is engem az útkeresésem során, míg egy idő után elunva az oda-vissza mászkálást és a tépős bokrok ölelését inkább visszatelepedtek a kilátóponthoz, hogy egyedül jussak dűlőre. Végül igazuk is lett, hisz megint én voltam az idióta, aki a térkép és az iránytű egyértelmű útmutatása ellenére mindenféle ösvényeken kolbászoltam. Nagy nehezen csak felfedeztem, hogy az út, amit oly bőszen kerestem ott van az orrom előtt, s a térkép által is jelzett irányba, a Nagy-Koppány felé vezet, mindössze csak kicsit nehezen észrevehető a kiszáradt fűben. Le is ereszkedtünk rajta Képes-fa felé.
Leérve a Koppány-nyereghez következett egy gyors szerelékigazítás, majd a jelzésen elindultunk a Nagy-Koppány csúcsa felé. Reméltem, hogy innen is szép kilátásban lehet majd részünk, de sajna a természet keresztülhúzta a számításaimat. Odafent cudar hideg szél és párába burkolózó hegyek látványa fogadott minket. Ráadásul a nap is szemből és november lévén elég alacsonyról sütött a képünkbe, így az itt készült videó sem sikerült éppen valami fényesre.
A fentiek miatt nem is nagyon időztünk sokáig a csúcson, hamar összeszedtük a cókmókunkat, és a jelzésen visszagyalogoltunk a Koppány-nyeregig. Innen azonban nem a jelzést követtük, legalábbis egy darabig nem. Tanultam ugyanis a pár hónappal ezelőtti kalandból, s ismerve a Börzsönyi útnak ezt a szakaszát inkább a mellette haladó erdészeti utat választottam egy rövid szakaszon. Visszatérve aztán a jelzésre gyönyörködhettünk az őszi erdő szépségében, ahogy két oldalról szegélyezte utunkat.
Nem sokkal később tettünk egy rövid kitérőt a jelzésen a Rakottyás-tó felé, hátha annak látványával tudom kicsit kárpótolni a többieket azért, ami a Nagy-Koppányon a pára miatt kimaradt. Sajnos azonban a tó a nyári aszályos meleg következtében úgy döntött, hogy átmegy légneműbe, így a helyén csak némi vaddisznó-dagonya fogadott minket. Nekem mondjuk megérte a kitérő, mert első emberként a sorban láthattam átszaladni előttünk az úton azt a nagy kan nyulat, amiről a többiek mind lemaradtak. Igazán szép jószág volt, jól nézett volna ki vadasként némi zsemlegombóc kíséretében a tányéron.
A sár látványától cseppet sem feldobódva visszatértünk a jelzésre. Eredetileg ugyan nem erre szándékoztam menni, de kicsit túlcsúsztunk a tervezett időn, és nem akartam a többieket sötétben botladoztatni az erdőben. Igaz így lemaradtak arról az örömről, hogy megmásszák a Nagy-Gallát, de egyhangúlag azt nyilatkozták, hogy egy újabb hegy megmászásában most valahogy nem látják az öröm lehetőségének még a szikráját sem. Visszatértünk hát a -ra, s mostmár le se tértünk róla egész Márianosztráig.
Kihasználva, hogy innen végig lejtmenetben haladhattunk tovább, növeltem kicsit a tempót, hogy még az est leszállta előtt kiérjünk a fák közül. Elhaladva a Koldus-kúti-rét mellett hamarosan elértük a Koldus-árkot, majd azon átvágva következett a Szállásoki-rét, és már szürkületben az ún. Kapások nevű erdőrész.
Ekkora már észre lehetett venni, hogy a többieken bizony nyomott hagyott az új cipő, a friss levegő és a szokatlanul hosszú séta. No nem mintha bárki is nyafogott volna, mindössze elcsendesedett a társaság és kicsit furán mozgott a lábuk. Azonban már közel volt Márianosztra, látszottak a falu fényei, s ez új erőt öntött a feltört lábakba. A busz indulása előtt kb. egy órával meg is érkeztünk a faluba. S mivel volt még egy óra és nyitva volt a kocsma…
Kapcsolódó videók:
Képgaléria:
