2013.10.11. Túra és gombászás a Vendvidéken
Az idei kétnapos túránk első napján a Vendvidéken barangoltunk gombákra vadászva.
Főbb útpontok: Apátistvánfalva – Zsidai-határa – Grajka-erdő – Szakonyi-erdő – Kétvölgy – Búricza kilátó – Apátistvánfalva
Útvonal: 
Max elevation: 356 m
Min elevation: 263 m
Total climbing: 382 m
Total descent: -382 m
A Vendvidék marha messze van. Ahhoz, hogy emberi időben tudjunk leérni fájdalmasan korán kellett felkelni. Még javában sötét volt, mikor nagy nehezen kikúsztam az ágyból, sőt még akkor is épp csak szürkült, amikor Mazy barátom összeszedegetett minket a kocsival. Ennek ellenére mindenki nagyon vígan nézett a nap elé. Végre újra úton voltunk, várt ránk az erdő és a gombák!
A gombákra kitérve kicsit: A Vendvidék egy körülbelül 94 km2 területű néprajzi tájegység Vas megyében a Rába folyó mellett. Ez Magyarország legnyugatibb tája. A dimbes-dombos vidék földrajzilag az Alpokalja része. Határát északon a Rába folyó, valamint az osztrák határ, délen a szlovén határ, keleten a Máriaújfalu–Farkasfa–Szalafő vonal képezi. Történelmileg a Muravidék is a részét képezte, de azt a trianoni békeszerződés Szlovéniához csatolta. Nevét a magyarországi szlovénekről, a vendekről kapta. Természeti adottsági egyedülállóak mivel a szocializmusban zárt határsáv területként elkerülte az államosítás és a téeszesítés is. Ma az Őrségi Nemzeti Park részeként természetvédelmi oltalom alatt áll.azt azért meg kell jegyeznem, hogy értük csak Mazy és én voltunk annyira oda. A többiek annyira nem repestek az örömtől, hogy ez most nem csak egy sima túrázás lesz, hanem gombászni is szeretnénk. Hozzáállásuk teljes mértékben érthető volt. Egyrészt ők nem fertőződtem meg a gombászás szépségével, nem járkáltak velünk a TIT-be, hogy ott szerezhessenek minnél bővebb ismereteket ezekről a csodás élőlényekről. Másrészt előre féltek attól, hogy én az egész napot hason kúszva igyekszem majd megtenni miközben fényképezgetem a gombákat, s emiatt a kirándulás helyett csak toporgás lesz az osztályrészük. Ismerve magam tudtam, hogy félelmük nem alaptalan ezért megígértem, hogy igyekszem majd viselkedni, nem csak a nyálamat csorgatom majd, hanem a lábamat is használom.
Cirka 3 órányi autókázás után érkeztünk meg Őriszentpéterre a szállásunkra. A táj már a kocsiból elvarázsolt minket az utolsó kilométereken. Minden annyira zöld és üde volt, hogy az szavakkal nehezen leírható. Nem is nagyon vacakoltunk sokáig, gyorsan kidobáltuk a kocsiból, ami nem kellett s már robogtunk is tovább Apátistvánfalvára, ahol a túránk kezdőpontja volt. Itt leparkoltunk a Harding Szent István-Templom mellett, hátunkra dobtuk a zsákokat és útnak indultunk.
Harding Szent István-templom (Apátistvánfalva)
Már bent a településen lépten-nyomon gombákba botlottunk, aztán amikor a jelzést követve elhagytuk Apátistvánfalvát és beértünk az erdő fái közé úgy éreztük a Kánaánba érkeztünk. A fenyőerdő talaján mindenfelé gigantikus tinóruk nőttek. Elképesztő mennyiségben termett a gomba. Én meg szerettem volna állni kicsit, hogy megpakolhassam a kosaram, illetve hogy rommá fényképezhessem magam, de a többiek leállítottak. Ha itt ennyi a gomba, akkor később sem lesz másképp, nyughassak. Majd később kigombászkodhatom magam, most még nincs itt az ideje. Nagy nehezen megadtam magam a köz akaratának, de nem esett jól. Utólag már bánom, hogy nem fotóztam le az elénk táruló csodát, mert bár később is akadt gomba bőven, de meg sem közelítette azt, amit itt tapasztaltunk.
Légyölő galóca (Amanita muscaria)
A tinórukat hátrahagyva továbbsétáltunk hát. Lassan kiértünk a sötét fenyvesből, kicsit változatosabb lett az erdő képe. Ahogy a fenyők mellett megjelentek lassan más fafajok is, úgy a gombák esetében is előbukkantak az újabb fajok: galócák, galambgombák, korallgombák kerültek sorra a fényképezőgép lencséje elé. Egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy időről-időre hátra ne maradjak egy-egy kép elkészítésének erejéig, hogy aztán szinte futva kelljen beérnem a többieket.
Őszi ösvény
A Zsida-patakot elérve elhagytuk a jelzést és áttértünk a jelzésre. Széles erdei úton sétáltunk a Grajka-erdő mellett. Az eddig gyönyörűen sütő nap elrejtőzött a felhők mögé, szép lassan kezdett beborulni. Mi azonban ezzel egyelőre nem sokat törődtünk, gyönyörködtünk a tájban és a lábunk elé kerülő gombákban.
Merev korallgomba (Ramaria stricta)
Kétvölgy határában, a Szakonyi-erdő széléhez közeledve eleredt az eső. Olyan kellemetlen, apró szemekben kezdett el hullani, ami észrevétlen itat át mindent. Az esővel együtt pedig megélénkült a szél is. Elkezdtünk fázni. Igaz, hogy az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően eddig is nedves volt szinte minden, de az a nedvesség legalább csak alulról jött. Néha ugyan cuppogott a lábunk a felázott talajon, de láttuk a jó oldalát: a gombák tengerét. Most viszont kisebb-nagyobb megszakításokkal már felülről is kaptuk az áldást, s ez kezdte elrontani a hangulatot.
Kétvölgy határában
Letérve a jelzésről a majd a jelzéseket követve átsétáltunk Kétvölgyön. Igazán érdekes volt látni az erre a vidékre jellemző településszerkezetet. Nekem nagyon megtetszett az, hogy az emberek nem egymás szájába építkeztek, hanem bőven volt hely a házak között. Nem volt minden telibe betonozva, aszfaltozva, a látképet a táj zöldje uralta, amibe itt-ott belecsöppentett valaki egy házikót.
Búricza kilátó felé
A települést elhagyva a Búricza kilátóhoz sétáltunk, ahonnan a magasról vethettünk még egy pillantást az imént elhagyott falura és annak környékére. Itt született meg végül a döntés, hogy a mai napra ennyi elég volt. Elviekben a szlovén határ mentén, turistautakat követve kellett volna visszasétálnunk Apátistvánfalvára, de ezt a tervet sztornóztuk. Habár ezt eddig nem említettem, de a GPS-em egész nap rakoncátlankodott és nem akart közreműködő útitárs lenni. Konkrétan nem működött a meghalt tölthető aksiknak köszönhetően, emiatt kénytelenek voltunk egész nap egy elnagyolt felbontású papírtérkép segítségével navigálni, ami számtalan elkavaráshoz és “Most hol a **csában vagyunk?” helyzethez vezetett. Mivel fenn állt annak a lehetősége, hogy ha ez így megy tovább Apátistvánfalva helyett Ljubljanában kötünk ki, ezért végül úgy döntöttünk a műúton sétálunk vissza a kocsihoz.
Panoráma a Búricza kilátóból
A szállásunkra visszatérve, amikor végre lerúghattuk magunkról a bakancsot és megszabadulhattunk a többször elázott és megszáradt ruháinktól felemelő érzés volt. Előkerült egy üveg házi pálinka, koccintottunk. Majd mikor kiderült, hogy hamarosan apa leszek koccintottunk újra és újra. A helyi kocsmába már emelkedett jókedvvel tértünk be és ünnepeltünk tovább.
Képgaléria:
