2014.10.24. Szélben a gerincen
Nagybörzsönyből Perőcsényre túráztunk a Börzsöny nyugati gerincén. Út közben meggyűlt a bajunk a széllel, elkavartuk az irányt és egymást.
Főbb útpontok: Nagybörzsöny – Bogár-kert – Magyar-hegyi vadászház – Magyar-hegy – Salgóvár – Vár-bérc – Kövirózsás – Holló-kő – Jancsi-hegy – Ökör-orom – Ökörvágó – Perőcsény
Útvonal:
Max magasság: 708 m
Min magasság: 184 m
Össz. emelkedés: 693 m
Össz. ereszkedés: -724 m
Minden évben eljön az az egy-két nap, amikor oldalbordáink lazítanak a nyakunkba vetett hurkon, s a férfinépet kiengedik egyedül a zöldbe. Ilyenkor nincs asszony és nincsenek gyerekek. Van ellenben erdő és hegyek, van bakancs és hátizsák, sör és pálinka, és vannak vaskos poénok. Az idei ilyen többnapos kirándulásunk helyszíne (ismét) a Börzsöny lett, aminek elég prózai okai vannak: viszonylag közel van, de még-sincs tele annyira emberrel, mint mondjuk pl. a Pilis.
Már több héttel az indulás előtt megterveztem az útvonalakat, nagy nehezen foglaltam szállást, ami a többnapos hétvégének köszönhetően nem is volt olyan egyszerű. Majd kezdődött a lázas várakozás. A nagybetűs nap reggelén aztán jött Mazy cimborám, és autójával szép sorban összeszedett mindenkit. Következett bő másfél óra álmos kocsikázás, melynek monotóniáját egymáson való élcelődéssel igyekeztünk elűzni. Megérkezve Nagybörzsönybe nem gatyáztunk túl sokat. Ledobtuk a fölös cuccokat, elintéztük, amit kell a szállásadónkkal, bekaptunk pár falatot s elindultunk.
A ház kapuján kilépve ráálltunk a jelzésre. Hűvös, szeles idő fogadott minket. A lábunk alatt aszfalt, felettünk ború, az arcunkon mindezek ellenére derű. Szerencsére az aszfaltos rész nem tartott túl sokáig, a falu szélén letérhettünk róla, rá egy a fakitermelő gépek által dagonyává változtatott földútra. Csöbörből vödörbe. Itt jött némi cuppogtatás, lavírozás, majd balra el. Hamarost normális ösvény lehetett a talpunk alatt. Végre elkezdhettünk rendesen túrázni! Jó tempóban haladtunk. Hamarosan magunk mögött tudtuk a Bogár-kertet, majd átkeltünk a kissé megáradt Börzsönyi-patak felett is, s elkezdtük a lassú kapaszkodást a Magyar-hegyre.
Itt szeretném megjegyezni, hogy nagyjából két évvel ezelőtt én ezt a túraútvonalat egyszer már bejártam. Akkor egyedül, ellenkező irányban tettem meg a Börzsöny nyugati gerincét az utat, azaz Perőcsényből jöttem Nagybörzsöny felé. Akkor annyira megtetszett ez a nagyszerű panorámákkal rendelkező, vadregényes útvonal, hogy elhatároztam, visszatérek még ide. Most eljött ennek is az ideje. Reméltem a többieknek legalább annyira fog tetszeni az útvonal, mint annak idején nekem.
Szóval ott tartottam, hogy a Magyar-hegy lábánál szép lassan belekóstoltunk a kapaszkodás örömeibe. Ezen a részen még laza volt a hegyoldal meredeksége, pont jól jött bemelegítőnek. Egész jól sikerült is tartanunk az eddigi tempónkat, bár én kezdtem érezni, hogy nem vagyok épp csúcsformában. Idén alig tudtam elmenni egy-egy túrára, ráadásul nemrég összeszedtem valami kórságot is, amiből épp csak kilábaltam. Punnyadt testem “kellemes” szúró fájdalommal jelezte az oldalamon, hogy felfelé haladunk. Tudtam azonban, hogy a kaptató java még hátra van, így a Magyar-hegyi vadászháznál megálltunk pár percnyit pihenni. Itt mindenki szusszanhatott egyet, ledobta a fölös rétegeket, s mehettünk tovább.
Mint írtam, most jött az emelkedő java. Bő másfél kilométeren közel 300 méternyi szintet kellett lenyomnunk. A többiek előresiettek, én a magam lassabb tempójában mentem utánuk. Öcsém be-bevárva araszolt előttem. Ahogy felfelé haladtunk az eddig sem elhanyagolható erejű szél egyre jobban erőre kapott. A hátunkon folyó víz és a jeges szél együttesen kifejezetten kellemetlen volt. Felérve a Magyar-hegy csúcsára nem is nagyon álltunk meg szusszanni, mindössze csak a dzsekinket vettük vissza, hogy kicsit tompítsa a szél erejét.
Elhagyva a Magyar-hegyet hamarosan elértük Salgóvárat. Csongi komámmal megmásztuk a jelzésen az egykori felső-várnak helyet adó sziklát, míg a többiek letelepedtek a tövében enni és inni. A szikla tetején olyan erős szél fogadott minket, hogy jobbnak láttuk leülni mielőtt valamelyikünket lelöki egy széllökés. Fényképezni szerettem volna innen, de a szél ebben is megakadályozott, kifejezetten egészségre ártalmas volt odafent tartózkodni. Nem is maradtunk sokáig, rövid úton csatlakoztunk a többiekhez a szikla aljában. A szél itt is üvöltve adta tudtunkra, hogy nem vagyunk szívesen látott vendégek, de mégis biztonságosabb volt, mint odafent. Mire befejeztük az ebédünket mindannyian rendesen átfáztunk.
Leereszkedve a Salgóvártól a következő csúcs, a Kövirózsás felé vettük az irányt. A szél folyamatosan ostromolt minket és igyekezett a Vár-bércen kanyargó ösvényről a mélybe lökni. Nem is vettem elő itt a fényképezőgépet, pedig ez a szakasz kifejezetten gyönyörű a maga mohás sziklaalakzataival. Legközelebb már csak a Kövirózsásnál próbálkoztam megörökíteni azt, amit látunk. Itt is csak úgy sikerült elkészíteni a panorámaképet, hogy leültem egy kiugró sziklára, s mindkét lábammal kitámasztottam magamat.
A Kövirózsás után Holló-kő következett. Újabb nagyszerű kilátás a Börzsöny csúcsaira. Míg öcsém és én fényképezgettünk, addig Mazy, Kopé és Csongi előre mentek. Egy darabig még láttuk őket magunk előtt, de aztán eltűntek a szemünk elől. Mi ketten kényelmes tempóban sétáltunk utánuk a Jancsi-hegy felé vivő jelzést követve, gondoltuk idővel majd bevárnak minket. Lassan elértük a Jancsi-hegyet, és az előcsapat még mindig sehol. Meggyorsítottuk a lépteinket, igyekeztünk őket utolérni. Elhagytuk az Ökör-ormot, és már lefelé ereszkedtünk a gerincről, amikor még mindig nem értük be őket. Öcsém kezdett aggodalmaskodni, én gondoltam bevárnak minket a kereszteződésben, ahol a
és a
jelzések összefutnak. Mikor odaértünk ott sem volt senki. Letelepedtünk, elővettem a telefont – hátha van már térerő -, és rájuk csörögtem. Mint kiderült lekeveredtek az útról, s most kb. negyed órányival a hátunk mögött jönnek tanakodva, hogy hol lehetünk.
Amikor végre újra együtt volt az egész banda szavazásra került a kérdés, hogy mi legyen a továbbiakban. Az eredeti terv szerint innen a jelzést követve a Csarna (Fekete)-völgyben kellett volna továbbmennünk a Szimandliig, onnan a
jelzést követve a Vár-bércre, majd onnan a már ismert úton, a
jelzésen vissza Nagybörzsönybe. Ezt az útvonalat követve még kb. a fele táv előttünk lett volna. Látva az eddigi haladásunk sebességét, s tudva azt, hogy sötétedésig már csak 2,5-3 óra van hátra, felajánlottam, hogy itt félbe lehet hagyni a túrát, és besétálhatunk Perőcsényre, ahonnan visz busz Nagybörzsönybe. A szavazás eredménye 3:1 (én nem szavaztam) az utóbbi lehetőségre. Mazy viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő akár egyedül is végigmegy az eredeti útvonalon. A vége az lett, hogy Csongi is vele tartott. Felszerelkeztek tartalék lámpákkal és elkacsáztak. Mi többiek a
jelzést követve pedig Perőcsény felé vettük az irányt.
A falu felé haladva nekem is sikerült hoznom a már megszokott formámat, lekeveredtünk mi is valahogy a jelzett útról. Emlékszem ezen a szakaszon két éve is sikerült elkeverednem. Még jó, hogy a GPS segítségével egész könnyen visszataláltunk a jelzett ösvényhez, mindössze csak egy akácos sarjerdőn kellett keresztülverekednünk magunkat. Fél három felé be is értünk a faluba. A következő bő egy órát a kocsmában töltöttük a busz indulására várva.
Kora este a szállásra visszaérve pattogó tűz és pokoli meleg fogadott minket, ami az egész napos szélben fagyoskodás után nagyon jól esett. Csongi és Mazy cimborám is befutott utánunk kb. másfél órával. Hősiesen lenyomták az eredetileg tervezett távot. Út közben többször is átkeltek a megáradt patakon, néha nem minden veszély nélkül, eláztak a délután eleredő esőben, és jól összefagytak a csillapodni nem akaró szélnek köszönhetően. Másnap pedig várt minket egy újabb túra…
Képgaléria:
A nagy szélre való tekintettel nem hiányolom felháborodottan a megszokott sok, gyönyörű képet. De azért lehetne több.
Olyan hűs volt, hogy megvallom sokszor nem akaródzott megállni fényképezni.
Ráadásul a többiek sem túl megértőek, ha az utolsó ember mindig lemarad fotózgatni.
Legközelebb majd jobban igyekszem! 🙂