2012.08.18. Első nap a Börzsönyben
Egy kétnapos túrázás várt ránk a Börzsönyben. Szép idő, hegyek, három vár, több kilátópont, kemping, sör és csak mi, kanok. Jó bulinak ígérkezett.
Főbb útpontok: Drégely vá. – Schäffer-kút – Drégelyvár – Pénzásás – Kőember – Csánki-kert (jellegfa) – Oroszi-Závoz – Kámor – Kun-rét – Závoz-nyereg – Diósjenő
Útvonal: 
Max elevation: 656 m
Min elevation: 145 m
Total climbing: 774 m
Total descent: -641 m
Reggel a 7’07-es vonattal mentem a Nyugatiból Vácra. Itt kellett találkoznom öcsémmel, Zolival, és Mazy barátommal. Vácott nem volt túl sok idő átszállni a másik vonatra – mely Drégelyre, túránk kiindulópontjára vitt tovább minket -, így igyekezni kellett. Miután elfoglaltuk a helyünket a kocsiban, rá kellett döbbennem, hogy mind öcsém, mind Mazy hozta a formáját. Lehet, hogy hosszú lesz ez a mai nap?
Öcsém táskája tele szendviccsel, de annyival, ami három embernek is elég lenne. Épphogy elindult a vonat, máris falni kezdett. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem reggelizett, a drága. Sőt! Meggyőződésem, hogy már túl volt legalább 2-3 szendvicsen. Isten irgalmazzon nekünk: nehogy egyszer a hegyen fogyjon ki a kajából! Sose kerülne elő a holttestünk!
Ezzel szemben Mazy… Nos, ő a kezembe ad egy sört és egy felest. Ezután nagyjából a következő párbeszéd zajlik le:
Mazy: – Igyál!
én: – Éhgyomorra? Kenyeret vettél?
Mazy (vigyorogva): – Gondoltam majd útközben veszünk.
én: – Összesen csak ennyi dolgod volt! Mégis hol vennénk, az erdőben?
Mazy: – Biztos lesz valami falu út közben.
én (veresedő fejjel): – Nincs falu csak este! Ha megnézted volna, amit átküldtem, akkor tudnád.
Mazy: – Sebaj nálad biztos van minden.
öcsém: – Tudod mit hozott?
én: – Mit?!
öcsém: – Hét deci vizet. (Úgy röhög, hogy majd leesik az ülésről.)
én: – B***d meg! Egész napra? Akkor mi van a táskádban?
Mazy: – Fényképezőgép. (És még mindig vigyorog.)
én: – És mit fogsz inni a 35 fokban, te idióta?
Mazy: – Sört. Nincs kocsma?
én: – De, ESTE!!!
Mazy: – Amúgy ugye törölközőt hoztál estére, mert nálam nincs?!
én: – B***D MEG!
azok ketten: – Igyál! (És röhögnek.)
Szóval jól indult a reggel: ettünk, ittunk, beszólogattunk egymásnak, és röhögtünk. Így egész hamar elment a Váctól Drégelyig tartó, majd másfél órás vonatút. Gondoltunk közben arra is, hogy bemegyünk Drégelypalánkra, és veszünk az idiótának kaját, de végül úgy határoztunk, inkább tápoljuk, az egyszerűbb és gyorsabb lesz.
Leszállva a vonatról ráálltunk a jelzésre. Kényelmes tempóban slattyogtunk rajta szintezve, ki a faluból, a Schäffer-kút felé.
Schäffer-kút
A kútnál rövid cigiszünet, majd kezdődhetett a kapaszkodás. Az emelkedő persze egyre meredekebb lett. Egy idő után már nem is tartottam annyira jó ötletnek az elszívott cigit. Az utolsó, szűk 300 méteren majd 60 méter szintet kellett lenyomni a jelzést követve. No persze lett volna egy kerülő út is, ami hosszabban küzdi le ugyanezt az emelkedőt, de valahogy egyikünknek se jutott eszébe kerülni. Alapszabály, hogy ne adj a másik kettőnek támadási felületet!
Felérve Drégelyvár romjához szusszantunk egyet, majd körbejártuk a romokat, és lőttünk pár képet. Szerencsénkre nem volt tele az egész hely emberekkel, így nyugodtan lehetett fotózgatni. A táj, amely 360 fokban elénk tárult, kiáltott azért, hogy megörökítsük.
Drégely vára
A várat elhagyva a 
jelzéskombinációt kezdtük el követni lefelé a hegyről. Kb. egy kilométer megtétele után a börzsönyi turistajelzés délnyugati irányban elvált a másik kettőtől, s mi a jelzést követtük tovább. Szép komótosan vitt fel minket az út az Öreg-vágási-hegy oldalában. Az emelkedés aztán szintezésbe ment át egész Pénzásásig, ahol letelepedtünk ebédelni.
Pénzásás
Az eddig megtett nagyjából 7 km Mazy bősz mehetnék-vágyát is visszább vette. A továbbiakban jóval kevesebbszer hagyta el a száját a tempónkat szapuló szóáradat. Jutalmul, mert eddig nem rontott be toronyiránt az erdőbe – ami pedig régebben kedvenc szokásainak egyike volt – megvendégeltük a szendvicseinkkel. A kaja után összeszedelődzködtünk, és a jelzésű, széles úton szedtük tovább a lábainkat. 700 méternyi kellemes séta az enyhén emelkedő úton, majd egy meredekebb rész következett egy ösvényen. Ezután újabb murvás etap. Pénzásás után 2 kilométerrel – és durván 180 méterrel feljebb – a Kőember oldalában pihentünk meg pár perc, és egy-két maroknyi szeder elfogyasztásának erejéig. Az út fele már mögöttünk volt.
Érik a szeder.
A Kőember oldalából lejutni a Csánki-kertnél található kiszáradt fáig – mely tájékozódási pontként szerepel – mindössze pár percig tartott. Itt megváltunk a jelzéstől a jelzés kedvéért. A mai nap már végig ez utóbbit követtük.
A fentebbi jellegfától még mindig lefelé vitt tovább az út az Oroszi-Závozig, mely – tudatában annak, ami utána következett – rászolgált nevére. Závoz: hegyoldalon ferdén levezető mélyút. Meredek út.Az Oroszi-Závoztól a Kámor csúcsáig kb. 1 kilométert és nagyjából 120 méternyi szintemelkedést kellett legyűrnünk. Ennek a szakasznak főleg az első része volt igazán “fincsi”. Felérve a csúcsra várt minket egy igazoló tábla a jelvényszerző turisták részére, illetve egy 4-5 méter mély sziklahasadék (a csúcstól délre az ösvény mellett), melybe – a néphagyomány szerint – Kámor vitéz rejtette anno rablott kincseit.
Kámor vitéz rablott kincseinek helye.
A csúcstól lefelé haladva, kb. 2-300 méternyire volt egy jelzés nélküli leágazás balra (K), mely egy nagyszerű kilátóponthoz vezetett minket. Aki esetleg erre jár, az figyeljen a lába elé! A hegy keleti oldala nagyon meredek, a kilátóponthoz vezető ösvény pedig elég szűk, könnyű félrelépni, és a következő túra már az égiekhez vezet.
Panoráma a Kámor csúcsa alatt lévő kilátópontról.
Letelepedtünk pár perc erejéig a kilátópontnál. Egyrészt jól esett szusszanni egyet, másrészt tényleg szép innen a kilátás. Előttünk feküdt a Kurta-bérc, szemben, kissé jobbra a Csertány csúcsa. A távolban pedig mai napi túránk végpontja is látszott már, Diósjenő. Fejünk felett fecskék randalíroztak csivitelve, a hátunk mögül pedig előzörgött egy gyík, aki elégé utálta, hogy fényképezni próbáljuk.
A továbbiakban már szinte végig csak lefelé haladtunk. Meredeken ereszkedtünk le a Kámorról, majd egy kis liftezést követően, immár szelídebb lejtőt követve szedtük a lábunkat a Kun-rét irányába. Virágok nyíltak mindenfelé, egyik szebb volt, mint a másik.
Réti peremizs (Inula britannica)
A Závoz-nyeregnél újabb rövid pihenőt tartottunk. Innen már csak karnyújtásnyira volt a cél. Kiderült, hogy öcskös nem fogja elérni a tervezett vonatát, így felesleges lett volna sietni. Kényelmes tempóban sétáltunk le a jelzésen a diósjenői kempingig. Itt Mazyval mi lecuccoltunk a faházunkban, majd elkísértük Zolit az állomásra. Mivel a vonatig még bőven volt idő, így természetes volt, hogy a nagy melegben való kutyagolás után bevesszük magunkat a restibe. Teljesen kiszáradt Mazy barátom láncban itta a fröccsöket.
Miután a vonat elment már csak egy vacsora volt hátra a kemping melletti pizzériában. (Itt olcsón, jót és eleget ehet, aki éhes.) A terv szerint szalonnát kellett volna sütnünk, de rá kellett jönnünk, semmi kedvünk még azzal is szöszölni. Szóval maradtak a frissensültek, majd irány a faház, hiszen holnap is lesz nap.
A második nap leírása itt olvasható.
Kapcsolódó videó:
Képgaléria:
