2011.04.10. Kéktúra a Kisinóci turistaháztól Nógrádig
Szép, verőfényes napsütésben fürdő vasárnap reggel virradt ránk. Csongival és öcsémmel közösen egy kis kéktúrázásra készültünk a Börzsönyben. Kb. 20 kilométer várt ránk Kisinóctól Nógrádig. Csúcsok kecsegtettek szép kilátással. Jó napnak ígérkezett.
Főbb útpontok: Kisinóci th. – Inóci-nyiladék – Nagy-hideg-hegy – Rakodó – Égés-tető – Szabó-kövek – Csóványos – Foltán-kereszt – Saj-kút – Béla-rét – Nógrád vá.
Útvonal: 
Max magasság: 938 m
Min magasság: 214 m
Össz. emelkedés: 864 m
Össz. ereszkedés: -972 m
Reggel vonattal mentünk Kismarosra, majd onnan busszal tovább Kóspallagra a turistaházig. Kilenc óra körül, egy népes sereglet ölelésében ballagtunk be a hűvösről a turistaházba. Odabent sürgés-forgás. Folyt a kávé, tea, sör, Unikum. Páran épp a reggelijüket fogyasztották. Dobtunk mi is egy kávét. Pecsételés, s uzsgyi!
A turistaház után nem sokkal letértünk az aszfaltról, és ráálltunk a jelzésre. Az út átvezetett minket a Kisinóci-réten, majd ráfordult az emelkedőre.. Innentől jó pár kilométeren keresztül kapaszkodtunk felfelé az Inóci-nyiladékon. Lélekromboló volt ez a szakasz. Monoton vezetett felfelé a nagyjából 10 fokos emelkedő egy vízmosásos földúton. Egyik oldalt sarjerdő, ebből fakadóan látnivaló szinte semmi. Maradt a lihegés és kapaszkodás. Előttünk és mögöttünk is kisebb-nagyobb csoportok.
Inóci-nyiladék
Idővel azért csak változtak a körülmények. A vízmosásos ösvény túraúttá szelídült, az emelkedő kicsit visszább fogta magát, a sarjerdő helyébe pedig szép, oszlopcsarnokszerű bükkös lépett. Egy irtásfolt széléről még némi kilátás is nyílt a Csóványos felé. Ezután egy rövid szakaszon szintezhettünk kicsit pihenésképpen mielőtt jött volna az újabb kapaszkodó, mely végül felvezetett a Nagy-Hideg-hegy csúcsára.
Odafent betértünk a turistaházba pecsételni. A pecsét mellé beköszönt egy-egy erőleves is, hogy kicsit átmelegítsen. Hiába sütött ugyanis kint olyan szépen a nap, azért hideg volt. A hőmérséklet egész nap nem ment 10-15 fok fölé. Ráadásul idefent felerősödött a szél is. Nem volt mondjuk annyira viharos, mint a megelőző napokban, de épp elég lelkesen fújt ahhoz, hogy az ember egy idő után toporogni kezdjen tőle.
Panoráma a Nagy-hideg-hegyről
A leves után felkapaszkodtunk a ház mögött a magaslatra, hogy gyönyörködjünk kicsit a kilátásban, és készítsük pár pocsék képet, majd megkezdtük az ereszkedést a Rakodó felé. A meredek lejtőnek és saját kacskaságomnak köszönhetően itt vágtam haza a bal térdemet. Az egész csak egy pillanat műve volt. Egyetlen rossz lépés. Habár nem volt kellemes, de elsőre nem tűnt vészesnek a dolog. Idővel tompult a fájdalom, így nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Később kiderült, hogy jó nagyot tévedtem.
A Rakodótól egy rövid, de annál meredekebb emelkedő vezetett fel minket az Égés-tetőre. Itt futottunk össze két biciklissel, akik épp a Csóványos felől tekertek nagy lelkesen. A mai napig nem értem, hogy bizonyos részeken, hogy tudtak lejönni a biciklikkel.
Égés-tető után következett némi liftezgetés. Tettünk egy kitérőt is a Hangyás-bércre, ahonnan igazán szép kilátás tárult elénk. A kitérő után következtek a Szabó-kövek. Ezek a szép sziklaalakzatok a pleisztocén jégkorszakok során alakultak ki a kifagyás okozta kőzetapródozásnak köszönhetően a hajdani ősvulkán kalderájának peremén.
Ösvény a Szabó-köveknél
A liftezgetésnek hamarosan vége szakadt, várt ránk a mai nap utolsó komolyabb emelkedője. Alig 500 méter volt hátra a Csóványosig, de az kemény volt. Helyenként 30 fok fölötti volt a kaptató meredeksége. Kb. félúton, a Vilma-pihenőnél szusszannunk is kellett egyet.
Felérve a csúcsra ismét szusszanás. Kellett egy kis levegő mielőtt felmásztunk volna a torony vaslétráin, hogy körbenézzünk. Odafent gyönyörű, 360 fokos panoráma és iszonyatosan erős szél fogadott. Fényképezés közben fél kézzel muszáj volt kapaszkodni, ha az ember nem akart szabadesni. Nem is maradtunk fent sokáig.
Panoráma a Csóványosról
A Csóványosról lefelé először meredek, majd egyre lankásabb út vezetett minket lefelé a Három-Hárs gerincén. Innen több pontról is szép kilátás nyílt a Szén-patak völgyére. Durván fél óra elteltével már a Foltán-keresztnél jártunk. Itt a jelzés jobbra (D) fordult, és a Saj-kút-bércen haladt tovább lefelé. Fiatalos erdőben futott az erdő, látnivalók nélküli szakaszon haladtunk. Egy kicsit talán el is bambulhattunk, ugyanis nem vettük észre, hogy a jelzés elfordul balra, s mi tovább mentünk egyenesen. Nagyjából fél kilométer megtétele után tűnt fel a baki, ekkor fordultunk vissza.
Visszatértünk a Saj-kút-bércre, s immár a helyes irányban haladtunk tovább. A bal térdem eddigre romokban hevert, muszáj volt megállnunk, hogy egy kis fásli segítségével igyekezzek tompítani a fájdalmon. Kicsivel később aztán újra elkeveredtünk. Mint később, az állomáson kiderült itt mindenki szívott nem csak mi. Valahol a Felső-Kásás-tó mellett történhetett az eset, legalábbis arra a környékre sikerült magunkat bepozicionálni. Egy patak időszakosan elöntötte a jelzett utat, ami ennek köszönhetően bokáig érő víz és sár borítása alá került. Jelzést nem sikerült találnunk, így pár percig keresgélnünk kellett a helyes irányt mire ráleltünk.
A továbbiakban elmaradtak az ilyen jellegű izgalmak, nyugodtan ballaghattunk tovább. A tempónk viszont szánalmasan lelassul hála nekem és a kacska lábamnak. Márpedig igyekezni kellett volna. A két elkavarásunk miatt időt veszítettünk, a fák között már kezdett érződni, hogy közel a szürkület, és a vonatot is jó lett volna elérni. Összeszorított fogakkal igyekeztem gyorsabban bicegni. Idővel sikerült is kiérni az erdőből a Nógrád feletti mezőkre.
Nógrád határában
Innen már nem volt sok hátra. Átkeltünk a Fekete-víz patakon és egyenesen besétáltunk Nógrádra. Igaz el kellett volna még mennünk a Kálvária felé, mely a Várta dombján fekszik, de a lábam miatt én erről inkább lemondtam. Könnyes szemekkel botorkáltam be végül a vasútállomásra, és örültem, hogy végre ülhetek majd kicsit.
Képgaléria:
