2013.01.26. Téli túra a Börzsönyben

Nemrégiben sikerült beszereznem egy túra gps-t, amit egyszerűen muszáj volt élesben is kipróbálni. Plusz az utóbbi időben egész szép mennyiségű hó is leesett, szóval adta magát a helyzet, hogy tegyünk egy téli túrát a hegyekben. Már csak egy útvonal kellett, ami a zordabb útviszonyok között is normálisan járható, és még látnivalókat is kínál…

Főbb útpontok: Márianosztra – TVK-forrás – Galambos-rét – Kopasz-hegy – Só-hegy – Só-hegyi-rét – Érsek-tisztás – Kóspallag
Útvonal:

Mivel Szobról Márianosztrára 8:10-kor indult a busz, így marha korán kellett kelnünk. Ezt Gergő komám kivételével mindannyiunknak sikerült is abszolválni. Ő ellenben egy kicentizett kocsikázással kezdhette a napot. Végül azonban sikerült mindannyiunknak elérnie Vácon a vonatcsatlakozást, így a korai indulás nem esett kútba. (Gergő minden próbálkozása ellenére.)

Márianosztrára megérkezve a kómások bedobtak egy-egy ébresztő kávét, majd némi szerelékigazítást követően ráálltunk a  jelzésre. A faluból kiérve nem kellett csalódnunk: az erdő felöltötte a téli gúnyáját, és egyszerűen gyönyörű volt! Az utat 15-20 centinyi hó borította, a fák és a bokrok hófehér köntösbe bújtak. A hó azonban amennyire szép volt, annyira nehezítette a haladást. Szerencsére azért egy-egy rövid szakasztól eltekintve nem kellett teljesen szűz hóban baktatnunk. A könnyebb haladás érdekében egy darabon ki tudtuk használni a keréknyomokat, illetve a kb. negyedórányival előttünk haladó csoport nyomait. A tempónk még így is hagyott maga után kívánnivalót. Bevetettük hát titkos fegyvereinket, öcsköst és Mazyt, akik lelkes kölyökkutyákként loholtak elől, s tapodták nekünk a havat.

Elérve a  jelzést, amely a Kopasz-hegyre vezet fel, tartottunk egy szusszanásnyi szünetet a kaptató előtt, majd megkezdődött a vádlikat bedurrantó kapaszkodás a hóban felfelé. Mire felértünk, szuszogtunk mind rendesen. Már csak a csúcson lévő kereszthez kellett óvatosba kiaraszolni, ami így, hogy hó fedte a megdőlt, sziklákkal tarkított ösvényt, nem is volt oly egyszerű. A kissé rizikós utolsó métereket letudva elénk tárult a 360 fokos panoráma.

A szép kilátásban való gyönyörködés élvezetét egy idő után kezdte elfújni a megélénkülő jeges szél. Ideje volt útra kelni. Magunk mögött tudva a gerinc csúszós szakaszát kezdődött a móka. Öcsém kitalálta, hogy a a lefelé tartó haladás sokkal viccesebb úgy, ha az ember rohan és maga előtt rúgja a finom porhavat. Mint egy csapat félkegyelmű óvodás, a nevetéstől fuldokolva ugrabugráltunk lefelé a lejtőn.

Visszatérve a  jelzésre következett egy nyugisabb, pihentető szakasz. Kényelmes tempóban slattyogtunk a Só-hegy lábáig a földúton. Elérve a hegy lábát a  jelzés lekanyarodott az útról, és egy ösvényen vezetett minket tovább a csúcs felé. Itt a bokrok között mintha kicsit mélyebb lett volna a hó, nehezebbé vált a haladás. Menet közben néha kerülgetni kellett az ösvényre ráhajló facsemetéket, melyek a rájuk rakódott hó és jég súlya alatt engedtek a gravitációnak.

2-300 méternyi bújócska után kiértünk a csúcs alatti hegyhátra. Már csak egy rövid szakasz volt hátra az újabb szép kilátással kecsegtető pihenőig. Hiába volt azonban rövid ez az etap, bizony rendesen megizzasztott minket, mire felértünk.  A szél szépen összehordta itt a havat, így minden lépésnél térdig belesüppedtünk. A csúcson álló másik csapat szemében botladozásunk biztosan mókásan hathatott, ahogy röhögve, lihegve igyekeztünk egyensúlyunkat megtartni, és előre evickélni. Öcskös egy idő után, elunva a szánalmas vánszorgást, a magas térd emeléses futás iskolapéldáját mutatta be. Megpróbáltam utána csinálni, de rá kellett jönnöm, én ehhez karcsú vagyok. Felérve a Só-hegyre elénk tárult egyik kedvenc börzsönyi panorámám téli verziója.

Szép kilátás, szusszanás, némi levegő a tüdőnknek… Majd nyílik az egyik hátizsák, és előkerül egy üveg aszalt szilva ágyon érlelt, Mazy féle pálinka. Még most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok! Ilyen körülmények mellett nem csoda, ha kicsit nehezen akaródzott tovább indulni.

Idővel a hideg azért csak tovább hajtott minket. Megkezdtük az ereszkedést a Só-hegyi-rét (Nagy-rét) felé. Eredetileg azt terveztük, hogy a következő ilyen lejtős szakaszon is futva megyünk le – s majd egyikünk lefényképezi a bandát, ahogy ámokfutók módjára rúgjuk magunk előtt a havat -, de végül erről a tervünkről le kellett tenni. Történt ugyanis, hogy habár nem volt nálunk síléc, mégis öcskös a szabvány módon arccal előre, míg Mazy egyenesen háttal tartott bemutatót a lesiklás művészetéből a csúszós lejtőn. Kár, hogy nem sikerült lefényképezni “művészi” bemutatójukat!

Lecsúszkálva a  Só-hegyről átvágtunk a Só-hegyi-réten. Közben készült egy “HóZoli”, hogy öcsém kiélhesse ebbéli hajlamát. A műalkotás elkészülte után kitrappoltunk a kilátópontig a jelzésen, hogy szemrevételezhessük utunk végcélját, Kóspallagot.

Némi kalóriapótlás, majd a  jelzésen ismét vissza a jelzésre. A Nagy-Sas-hegyre való felmászást most kihagytuk. Úgy gondoltam, hogy a havas, jeges sziklákon való lavírozás nem biztos, hogy jót tenne az egészségünknek. Tovább mentünk hát a jelzésen az Érsek-tisztás felé. Itt csak rövid időre álltunk meg, majd rákanyarodtunk a  jelzésre. Ez az út már végigvezetett minket egész Kóspallagig. Mindössze csak egyszer tértünk le róla egy rövid időre az Érsek-forrás után nem sokkal, hogy meglessünk egy az út mellett fekvő, állítólagos szép kilátással kecsegtető kilátópontot. A kilátás csalódás volt, de legalább láttunk egy “hamisítatlan” jegesmacit.

A  és a  jelzések találkozása után elviekben lett volna még egy durván másfél kilométeres letérésünk a jelzett ösvényről újabb két kilátópont kedvéért, de erről végül letettünk. A rövidítés egyébként egyértelműen Gergő hibája, aki direkt” megfájdította a térdét, hogy ellóghasson némi leküzdendő szintemelkedést.

A kurtításnak köszönhetően mindössze egy kb. 1 km-es etap maradt Kóspallagig. Ezt pikk-pakk lenyomtuk, hogy minél hamarabb beülhessünk a kocsmába, s a busz indulása előtt jusson idő egy-két forralt borra.

Képgaléria:

 

▲ vissza az oldal tetejére