2011.04.03. Kéktúra Nagymarostól a Kisinóci turistaházig

Újra kéktúra, ezúttal már a Börzsönyben. Míg a csillagközi stoppoláshoz nélkülözhetetlen a törölköző, addig a túrázáshoz nem árt egy tartalék zokni.

Főbb útpontok: Nagymaros – Templom-völgy – Hegyes-tető – Julianus barát kilátó – Köves-mező – Törökmezői turistaház – Hét-vályú halastó – Pusztatorony – Kóspallag – Kisinóci turistaház
Útvonal: 

Fátyolfelhős vasárnap reggel kezdtünk neki a Börzsöny meghódításának. A 7,41-es vonattal indultunk a Nyugatiból, és a célállomás e napi túránk kezdőpontja, Nagymaros volt. Kb. egy órás utazás után érkeztünk meg. Gyors bélyegzés a vasúti pénztárnál és máris a vonatállomás melletti boltban töltöttük csokikészletünket.  Halkan megjegyzem, hogy a vasútállomás melletti bolt igazán nagyon profi, van minden, ami kell, s persze sok minden, ami nem.

A vásárlást követően a Kálvária templom majd a Diófa utca felé vettük utunkat. Felfelé haladva a városból kivezető utcán jópár turistatársunkkal osztoztunk az úton., előttünk és mögöttünk is kisebb-nagyobb csoportok igyekeztek ugyanarra.

Kiérve a városból a Templom-völgyben folytattuk tovább az utat. Legutóbbi túránk óta persze sokat változott a táj, beköszöntött a tavasz. Ennek köszönhetően hamar ki is melegedtünk, nem sokáig tartotta magát rajtunk a pulóver.

Szép lassan ballagtunk a Templom-völgyben, néha kerülgetve a tavasszal együtt járó sáros szakaszokat. Aztán, amikor a jelzés találkozott a jelzésekkel, és élesen jobbra fordult, elkezdődött a keményebb emelkedő a Hegyes-tetőig. Ezen a szakaszon bizony volt, hogy meg kellett állni egy-egy percre levegőért. No persze ez az én hibám, és nem az emelkedőé. A rossz légzéstechnika és a tél során elpuhult test most bosszút állt. A felfelé vivő út viszont gyönyörű volt. A levegőt betöltötte a mindenfelé tömegesen tarkálló virágok illata.

A Hegyes-tetőn lévő Julianus barát-torony felé haladva több körbekerített kutatóaknával is találkoztunk, majd elhaladtunk egy átjátszóállomás mellett is. Felérve a Hegyes-tetőre felmentünk a Julianus barát kilátóba körülnézni kicsit. A kilátó egész jó műszaki állapotban volt, ám csúnyán össze volt firkálva, s az alját és a környékét nagy mennyiségű szemét borította. Nem tudom kit szórakoztatott a rongálás és szemetelés, de remélem a saját házában, lakásában ugyanezt csinálja! Paraszt! A másik elszomorító dolog az volt, hogy habár szép kilátás nyílna innen a Dunakanyarra, de jó magyar szokás szerint ezt sikerült hazavágni egy villanyoszloppal. Gratulálok!

Miután lejöttünk a kilátóból szép kényelmesen megreggeliztünk a mellette található padnál, majd folytattuk utunkat lefelé, a Köves-mező irányába. Itt történt velem egy kis baleset. Nem tudtam megtagadni önmagam, és nekiálltam hülyélkedni. Gondoltam demonstrálom mit bír a bakancsom az egyik pocsolyát használva edzőterepként. A vízből kifelé jövet azonban más utat választottam, mint befelé, és megtaláltam egy mélyebb gödröt. A következmény: lábszárközépig süllyedtem, és a bakancsom tele lett vízzel. Természetesen tartalék zoknit nem vittem, úgyhogy a napot vizes lábbal nyomtam ezután végig. Tanulság: sose feledd otthon a tartalék zoknidat!

Az út minősége amúgy, eltekintve egy-két pocsolyától, tökéletes volt, így csakhamar elértük a Köves-mezőt. Útközben pedig olvasgathattuk a kihelyezett tájékoztató táblákat az adott szakaszok flórájával és faunájával kapcsolatban.

A Köves-mezőt követően a jelzés jó darabon a  biciklis jelzéssel együtt haladt tovább. Az ún. Disznós magasságában vált el a jelzéstől és tért le balra a Csernák-kút irányába. Itt, a kút környékén következett egy rövidebb szakasz, ahol kicsit összeszűkült az ösvény, és meredekebben lejteni kezdett egész a Vizes-árokig. A lejtő végeztével szintezve haladtunk tovább békapetékkel teli pocsolyákat kerülgetve, miközben az útszéli virágokban gyönyörködtünk.

A Varjúvár magasságában egy cseppet sem szemet gyönyörködtető tarvágás mellett vitt el az út. Azt elhagyva a jelzés a fentebb már említett jelzéssel  találkozott ismét össze, ami mellett gyalogolva megérkeztünk a törökmezői turistaházhoz. Népes sereg tartózkodott épp itt, így mi, kerülve a tömeget, az egyik szélső padnál telepedtünk le falatozni. Öcsém közben bent a házban elintézte nekünk a pecsételést az igazolófüzetünkbe.

Az ebédet és némi pihenőt követően a turistaház, és a mellette található focipálya között leereszkedtünk a jelzésen a Hét-vályú halastóig. Itt jót szórakoztunk a békák lelkes nászát nézegetve. (Hihetetlen milyen hévvel tudják magukat belevetni a tömeges élvezkedésbe ezek a jószágok. ☺) Elunva a békákat összeszedelőzködtünk, és egy nagyon rövid szakaszon követtük a Malom-völgyi-patakot, majd jobbra kanyarodtunk. Könnyű menetben haladtunk tovább. Pusztatornyot elérve, a térkép által is ígért, szép kilátásban gyönyörködhettünk.

Kicsit itt ejtőztünk, majd lekászálódva a némiképp ingatag magaslesről Kóspallag felé vettük az irányt. Erdők által szegélyezett földúton haladtunk egész a falu közeléig, majd onnan a műúton besétáltunk a faluba. Alig pár perces térképszemlélős pihenőt tartva folytattuk is a menetet át a községen. Végighaladva a Kossuth majd a Széchenyi utcán a templom mellett jobbra kanyarodtunk Kisinóc felé. Pofás kis nyaralók között vezetett itt minket végig az aszfaltozott út egész a kisinóci turistaházig, utunk végcéljáig. Itt persze, a pecsételést követően, rendeltünk magunknak egy-egy sört, amíg nem jött a busz.

Képgaléria:

 

▲ vissza az oldal tetejére