2012.11.17. Gombászás a Pilisben
Unokahúgomék rákapattak a gombákra. Ha együtt megyünk túrázni, és ráakadunk egyre, mindig hatalmas a lelkesedésük, izgatottan igyekeznek meghatározni, és némi ismeretet csepegtetni róla a fejembe. A mániájuk rám is átragadt.
Főbb útpontok: Pomáz – Barát-patak – Dolina puszta – Hajmanica – Ingókő – Monalovac – Sicambria – Barlangház – Szabó József-barlang – Zöld-barlang – Sicambria – Monalovac – Hajmanica – Dolina puszta – Barát-patak – Pomáz
Útvonal: 
Max magasság: 424 m
Min magasság: 120 m
Össz. emelkedés: 469 m
Össz. ereszkedés: -469 m
Mivel az utóbbi napok időjárása kedvezett a gombáknak, így arra gondoltam, kellene egy direkt gombászós kirándulást csinálni. Megkértem unokahúgom párját, Istvánt, tervezzen egy útvonalat a környékükön. Mindössze egyetlen kérésem volt, érintsük utunk során Ős-Buda romjait, mert az már régóta izgatta a fantáziámat.
Reggel 9 óra körül gyűlt össze a kis csapat Pomázon a HÉV-nél. A kissé hűvös, borús időben sietős léptekkel vágtunk át a városon, hogy kissé felmelegedjünk. Elhagyva az utolsó házakat átkeltünk a Barát-patakon, és egy jelzés nélküli földutat követve elkezdődött a gombavadászat. Csatárláncot alkotva vágtunk át a Dolina pusztán csiperkék után kutatva.
Előttünk a Monalovac
Sajnos keresgélésünk nem járt sikerrel, üres kézzel vágtunk át nem csak Dolina pusztán, de Hajmanica bokrai között is. Elérve az erdőt végre ránk mosolygott a szerencse, pereszkék és tinóruk lapultak a fák alatt. Durván félórányi keresgélés után már elmondhattuk, hogy kezd alakulni a kosár tartalma.
Lelkesen tértünk vissza a fák közül az útra. A gombák után jöhetett némi történelem, a régóta csábító romok felkeresése. Egy rövid szakaszon a jelzést követtük, majd arról a sorompót elérve letértünk balra (D) egy jelzés nélküli, szűk ösvény kedvéért. Rövid, de annál meredekebb kaptatón hágtunk fel a Monalovac tetejére. Felérve kisebb-nagyobb kövekkel gazdagon meghintett, mesebeli fenyőerdő fogadott. A mesebeli erdőben pedig mesebeli gombák gubbasztottak: Légyölő galócák.
Légyölő galóca (Amanita muscaria)
Miután kellőképpen kigyönyörködtük magunkat a gombákban, továbbsétáltunk. A figyelmünket immár a szerteszét heverő kövek kötötték le, Sicambria romjai. Vésett sziklafalak, kőhalmok, szabályos mértani formák, föld alatti járatok amerre csak fordul az ember. És az egész helyből árad valami, ami megborzongat és felkavar. Hogy történetével kapcsolatosan mi az igazság, azt talán sosem tudjuk meg, de az tagadhatatlan, hogy ez a hely mély benyomást tesz az emberre.
Vízgyűjtő a Monalovac tetején
Elhagyva a romokat, DNy-i irányban ereszkedtünk le a Monalovacról. Jelzés nélküli földutakat követve kapaszkodtunk egyre feljebb az Ezüst-Kevély oldalában. A romok okozta borzongás szép lassan elmúlt, és átvette helyét a gombavadászat láza. Egyre-másra bukkantunk újabb és újabb fajokra az út mellett. Mint mindig, most is unokahúgomék voltak az élesebb szeműek. Gyorsan gyűlt kosarukban a másnapi ebédre való.
A gombászás közben gyorsan telt az idő, szinte észre se vettük, és már ott is álltunk túránk következő pontja előtt, a Barlangháznál. Hogy ki és mi célból építette ezt a jópofa kis beugrót nem tudom, de igazán kreatív emberke lehetett. Gyanúm szerint a barlangászoknak lehet hozzá köze, ugyanis mindössze talán 100 méternyire fekszik innen a Szabó József-barlang, melyhez mi is elsétáltunk. Sőt, ha már ott voltunk, be is merészkedtünk a bejárat nagy részét betöltő, jókora homokkő szikla mellett. Habár a barlang 152 méter hosszan elnyúlik, mi nem jutottunk messzire. Nem sokkal a bejárat után a további, elég szűknek tűnő utat egy vasajtó zárta el előlünk.
Szabó József-barlang
A kurta barlangászást követően visszakapaszkodtunk a földútra, és tovább keresgéltük a gombákat. Eddigi jelzés nélküli utunk hamarosan beletorkolt a jelzésbe. Egy rövid szakaszon azt követtük tovább, majd letértünk róla a kedvéért, amit pedig a jelzésre cseréltünk le. Ezen aztán a felhagyott kőbánya közelében lévő kilátópontig mentünk. Itt megpihentünk kicsit, előkerült az uzsonna. És előkerült egy tajtékos, némiképp zavarodott ló a hozzá tartozó lovassal. Habár a pára miatt a kilátóponttól nem volt a legjobb a kilátás, a lovacska úgy döntött ő mégis itt akar maradni. Lovasának csak többszöri nekifutásra sikerült őt jobb belátásra bírni. A műsoros uzsonnát követően nekünk is ideje volt lassan tovább indulni, mert lassan kezdett szürkülni.
Elslattyogtunk a turistajelzésen még egy darabon, majd letértünk róla a jelzésre, hogy bekukkantsunk a Zöld-barlangba. Úgy döntöttünk ez lesz a mai túránk utolsó látnivalója. Kezdett bealkonyulni, s mi még a sötétség beállta előtt vissza szerettünk volna érni a városba. Szerencsére ez a barlang 27 méteres hossza ellenére több látnivalót kínált az egyszerű halandóknak, mint nemrég meglátogatott társa. Kúszás-mászás nélkül is be tudtuk járni.
Zöld-barlang
Miután végre maradéktalanul kiéltük barlangász hajlamainkat, hazafelé vettük az irányt. A jelzést követve igyekeztünk rövidíteni az idefelé vezető, kissé kanyargósabb útvonalunkon. No de az ember tervez, István végez! (Szerinte én voltam a ludas.) Szépen elvétettük azt a pontot, ahol le kellett volna kanyarodnunk. Valószínűleg konkrétan egyikünk se hibás, mindenről a gombák tehetnek. Addig kajtattuk őket, míg beszűkült a látómezőnk.
A gombászás miatti elkavarásnak köszönhetően újra átmásztunk a Monalovacon. A Hajmanica bokrai a visszafelé úton már alig voltak kivehetőek, s mire elértük a Dolina pusztát, ránk borult az este. Unokahúgom és István helyismeretüknek köszönhetően nyílegyenesen vezettek minket a helyes irányba. Gergő és én pedig fázósan összébb húzva magunkon a kabátot, sűrű párafelhőket lehelve baktattunk utánuk, hazafelé.
Képgaléria:
